Blogok

Rájöttem

Teher alatt

Mostanában elég nyúzott vagyok, nehéz heteim voltak. Többnyire olyan dolgok viseltek meg, amikről azt gondolom, hogy Istennek is fájnak, nem a saját ügyeimről van szó. Most úgy érzem magam, mint Illés az ő elcsüggedésében (csak nem vagyok annyira szent, mint ő volt): "Nagyon buzgólkodtam az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg." 1 Kir 19, 10 (Hála Istennek a vers folytatását nem érzem aktuálisnak.) Most arra jöttem rá, hogy ezeket a dolgokat túlságosan a saját ügyemként kezeltem, akként hordoztam és akartam megoldani. Ezekre az Isten ügyeire jönnek még rá az én bűneim, hibáim terhei. Elhatározam, hogy az Úr ügyét visszaadom az Úr kezébe a bűneimmel együtt. Ő bírja el ezek súlyát, sőt ő bírja megoldani, meggyógyítani is ezeket. Kicsit hátrébb lépek, csak Isten indítására szeretnék cselekedni, unom a saját pörgésemet. Ámen.
Elcsendesedvén kicsit kikapcsolódtam, egy házityúkból izmos levest főztem, a húst pedig tejfölös-rozmazingos szósszal besütöttem. Elég jól sikerült, örülök neki... na meg a többiek is :)
Hétfőn egész megdöbbentő volt a cigánymisszió! Amikor kiérkeztünk, a szokásos nappali szoba "imháznak" volt berendezve, volt egy csomó szék (pont én is most hoztam hármat), középen asztal szép abrosszal, rajta nagy Biblia, mögötte három szék nekünk; nagyon megható volt. Utóbbit megosztottuk másokkal is, mert megtelt a szoba, vagy húszan voltunk együtt. Annyira kedvesek, nyitottak, érdeklődők! Beszélgettünk Szűzmáriáról és többi szentről is, hogy helyettük mi a főnkhöz, az EGY IGAZ ISTENhez imádkozunk. Volt szó még arról is, hogy Pálék megszabadították a jósló szolgálólányt. Nem azért, mert nem működött a szava, hanem mert nem az Isten szolgája volt. Remélem, az Úr így változtat meg sokakat ma is.

Várakozás

Várakozás

Először a hétvégéről: nagyon nagy élmény volt számomra a gödöllőiek szolgálata, bevallom, nagyon sokat jelentett nekem az, hogy a tesóm bizonyságot tett. 32. perc:
http://www.ustream.tv/recorded/18500386
Az éneket utána amúgy is szeretem, de az ő szájából nekem nagyon hiteles.. és tetszik, hogy kicsit Johnny Cash-es. Na csak kicsit :)

Balaton

Nem versenyfutás

Örülök, hogy sokan kérdezgetnek a cigánymisszióról. Jobb ez, mint hogy mi menjünk ezzel a többiek agyára. Csütörtökön voltam legutóbb, az utcán bemutattuk a nagy lufis-kötőtűs trükköt. Inkább gyerekek figyeltek ránk, majd a házban a Rostás család. Bátorítottak minket, hogy ne csüggedjünk el. Jól esett ezt tőlük hallani.

Nem csak Délibáb?

Először írok a hétvégéről. Itt voltak apuék, ha ők nem segítenek, nem is tudom, mi lett volna. Így azonban mindenre igent tudtunk mondani. Romeltakarítás és lelki romeltakarítás után Gellén testvérék 45. évfordulójával folytatódott a nap. Aztán Kovács Tomiékkal ünnepeltünk - örülök, hogy ebben az évben jobban megismerhettem a Kovács fiúkat, nagyon rendesek, jószándékúak. Másnap Tibiék gyermekét mutattuk be, nagyon aranyosan tombolázott az imák alatt.

Szemétláda

A napokban többször jártam az egyik családnál, akikhez berepült egy X5ös BMW 100-al a hálószobába. Isten kegyelméből senki nem sérült meg igazán, pedig a kismama előtte nemrég még az ágyon pihent, mely most egy fal alatt fekszik szétlapítva. Este többen ősszegyűlve adtunk hálát, kértünk erőt. Ez volt az igénk: "De Elizeus így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Majd így imádkozott: URam, nyisd meg a szemét, hadd lásson!

Romák és Konfi

Most olvashatod konferencia-értékelőmet, de előtte hadd írjak az első cigánymissziós csodánkról. Ma délután Novák Zsolttal és Zozóval kimentünk a Délibáb utcába, jött Szomor Ferenc, Fazakas Laci, Szabó Isty, sőt Szabóné Márti is csatlakozott hozzánk. Hárman már vártak az utcán, de 5 per alatt kb. 35-en összegyűltek. Másfél órán át figyelmesen hallgattak bennünket a romák a szemerkélő esőben, nagyon kedvesek voltak, csodálatos élmény volt. Kérlek, imádkozz a folytatásért most, aztán olvass tovább.

Haladunk

Boros család

Már nagyon rég szerettem volna ide kerülni gépközelbe, de mindig közbejött valami. Nem egyszer fizikai munkák a jó időben, budapesti út a családhoz, 35. házassági évforduló szüleimnél. Erről van két kép, plusz egy a múltamból. Meglepett, mert ezt a pillanatot egy másik gép is megörökítette, de az a kép rossz lett, és most 10 év után visszakaptam az élettől.

Hálaadóról

Egy csodálatos hálaadón épült gyülekezetünk. Ismét egy nagy családnak éreztem magunkat. A bizonyságtételek nagyon személyesek, konkrétak, őszinték voltak; mindenkinek ajánlom visszanézni. Olyan jó, hogy nem közömbös időszakban élünk itt Kiskőrösön. Akarunk valamit Isten tervéből, akkor is, ha ez szülési fájdalmakkal jár. Ezért nem szabad feladni, vannak jó gyümölcsök. Imádkozzatok, kérlek, a vezetőkért, hogy Lélek által és hatékonyan tudjunk előre vinni. Nagyon örültem, hogy többektől elhangzott, hogy ebben a gyülekezetben látja több fiatal férfi is a jövőjét.
Ma éppen egy gyülekezetplántáló konferencián voltam, mellékelem a jegyzetét.

Ma hajnal

Ez a nagy pillanat, ugyanis tegnap az elöljárói után tudtunk belekezdeni az izmos frissítésekbe 21.45-kor. Ma 02.30-kor engedtük el a témét, de alig bírtam elaludni, most meg nem is vagyok fáradt. Remélem, mindenki beindul a feltöltéssel.
Voltak nálunk Hargas Gyula bácsiék, Ágota sütött sütiket, amikor éppen nem klarinétozott :) Elindult a harmadik lány/asszony kör, nagyon imádkozom, hogy Ágota maradjon ilyen lelkes.

Megújulás

tavasz.jpg

Ez jellemzi most honlapunkat, remélem, mielőbb szebb-jobb-kedvesebb lesz, mint elődje. Amúgy hasonó folyamatok jellemzik most gyülekezetünket: útkeresés, újragondolás, látások összegzése. Ez szülési fájdalom a javából, tudom, hogy nem cél nélkül való. Remélem, ennek is érzékelhető lesz az ereménye. Mindenesetre örülök, hogy nincs eltelve magától a gyülekezet, még kérdezünk, keressük, hogy miben kell változnunk, változtatnunk. De most fokozottabban szükég van az imádságra, ebben erősíts te is minket.

Tartalom átvétel